Az izlandi télidőben bojtos sapkát viselő MAGYARI SÁRA ezúttal a kora nyári napokhoz illőbb könnyű sálat öltött, hogy megossza velünk szicíliai élményeit, gejzírek helyett narancsligetekhez kalauzolva az olvasót.
Mikor megtudtam, hogy a napfényes Szicíliában egy Fiat 500-ast fogunk bérelni, fehéret és lenyitható tetővel, akkor az Etna kitörését is felülmúlva tört fel belőlem az az ősi női vágy, hogy viszem magammal az összes libegő-lebegő kendőmet. Láttam a szemem előtt az Olaszországban játszódó romantikus filmek klasszikus nőfiguráit selyemkendős fejjel, és arra vágytam, én is olyan szeretnék lenni azon a május 1-jei hosszú hétvégén.
Aztán eszembe jutott, hogy kalandosan arra vállalkoztunk, csak kiscsomagot viszünk, azaz 20/30/40-es méretűt, de legalább ebbe 10 kilót lehet pakolni. Ez kissé helyrezökkentett az álmodozásból, és reális csomagolási tervbe kezdtem, mert azért nappal van 22 fok, de éjjel csak 11, és a tengerparti szél sem lesz csendben. No, de két kendő csak jött velem.
Lovaggal mindent leszerveztünk: ő az útvonalat (Catania–Szirakúza–Taormina–Cefalù–Savoca), repülőjáratokat, én a szállást. Úgy döntöttem, tengerparti szállást szeretnék. Találtam egyet: közel a reptérhez, még közelebb a parthoz, és olyan fiatalos, bungalós hangulatút.
Napokkal az indulás előtt már olasz zenét hallgattam, próbálgattam a ruháimat, a cipellőket, a kendőket – és javítottam ezerrel a hallgatóim dolgozatait (ilyen hosszúakat eddig bezzeg sosem írtak!), intéztem a Start könyvelését, csak, hogy mindennel meglegyek a szicíliai útra. Még fodrászhoz is elmentem, és hagytam, hogy göndörre szárítsa a hajam, mint fiatal koromban! Szóval be voltam zsongva rendesen.
Anyu vészjóslóan elmondta párszor, lehet, leállnak a repülők az üzemanyaghiány miatt. A hírek is anyuszerűen tájékoztattak, de én reméltem, elindulunk, hogy odaérünk, aztán lesz valahogyan. Persze, azért megnéztem, gyalog hány nap alatt érünk haza, s avval vigasztaltam magam, hogy a peregrinusok is valahogy hazaértek a középkori Itáliából.
Majd elindultunk. Minden a terv szerint haladt: szerda munka után indulás Budapestre: szállás rendben. Hajnalban ki a reptéri parkolóhoz – flottul ment. Becsekkoltunk. Sima repülés volt, fél órával hamarabb értünk Cataniába. Éreztem, az összes római isten velünk! A reptéren átöltöztem az olasz szerelésembe, kicsinosítottam magam, és felvettem az első kendőt is. Libegtem, mint egy bella donna – legalábbis gondolatban. És kezdtem begyűjteni az olasz urak simlis bókjait.
Autóátvételkor volt egy kis malőr, mert nem Fiat, és nem is fehér, de még csak nem is lenyithatós tetejű tütüt kaptunk, hanem egy fekete Opelt. Meg a bankkártya is gubancos, ha betéti és nem hitel, de lovag megoldotta. Én tolmácsoltam, miközben párszor rátapostam a gyönyörű narancssárga selyemkendőmre, amelyik hirtelen már nem állt úgy, ahogyan én a filmek alapján elképzeltem. Néha lecsúszott, így a derekamra kötöttem, de ott kioldódott, s végül a táskám fülére bogoztam. Ott is szépen libegett.
A reptérről a fekete paripával egyenesen Szirakúzába mentünk. Parkolás rendben, 1 euró per óra. Autó beszutyakolására lelkileg fel voltunk készülve, mert tudtuk, szűk utcák vannak. A település Szicília délkeleti részén fekszik, az egyik legfontosabb történelmi város az egész Olaszország területén, melyet az ókori görögök alapították i. e. 8. században. Itt élt a híres tudós polihisztor, Arkhimédész is. Meglátogattuk a görög színházat, melyet még ma is használnak előadásokra. Láttuk Dionüsziosz fülét, amely egy különleges mészkőbarlang kiváló akusztikával, az egykori görög templom alapjaira épült katedrálist, a Duomót. Sok kis éttermet, a tengerparti élet zsongását, a szűk utcákat, a kávézó-pizzázó embereket. De engem leginkább a narancsligetek fogtak meg. Még sosem láttam ilyet! Pont olyan, mint nálunk a szilvás: a rengeteg érett narancs alatt roskadozik a fala, töve tele lepottyant narancsokkal. Igen nagy önfegyelemre és főleg sűrű kerítésre volt szükségem ahhoz, hogy nehogy lopjak a fáról gyümölcsöt.
Egy téren, ahol a Fontana di Diana pompázik, megebédeltünk: isteni pizza, rengeteg sajttal, mint a reklámokban, frissen facsart narancslével és egy szicíliai cannolival. Kezdtem megbocsátani a fúriáknak (a bosszúállás római istennői), hogy fekete Opelt kaptunk a fehér Fiat helyett.
Estefelé értünk a szállásunkra. Hát, igen csak fiatalos volt! De nagyon közel a tengerhez. Ki is mentünk a partra, ahol finom, tiszta homok fogadott, igazi csend, rajtunk kívül még két ember. A hetedik mennyországban éreztem magam, bár sejtettem, hogy már nem vagyok olyan fiatal, mint amilyennek képzeltem magam, mikor a szállást lefoglaltam. Ezt a sejtelmem fokozta, mikor megláttam egy nagy reklámot: One Day Music Festival felirattal. Ráadásul a közeli két színpadon is éppen beszereltek. Lovag megállapította 3 hangszerből, 8 fényből meg ő tudja, miből, hogy itt kemény rock lesz. Gondoltam magamban: na, persze. Itt próbál engem szédíteni a zenész énjével. De aztán láttam pár zenészt és kezdtem sejteni, neki lesz igaza! Ráadásul a reptér is közelebbnek hallatszott és látszott, mint eredetileg képzeltem. De a telihold, a tenger morajlása, ez esti gin tonic és az isteni olasz újabb desszert hatni kezdett. Ettől függetlenül, mikor reggeli után ki akartunk menni a partra, és a technikusok meg a biztonságiak főnöke olyan maffiózós tekintettel és olyan hangon, mintha pont ezt mondaná: Io sono il capo dei capi – közölte, hogy oda nem lehet menni, akkor Dianát megszégyenítő haragra lobbantam, megspékelve a sztyeppei szittya szenvedéllyel. De a görög isten római reverendást meghazudtoló jósággal közölte: akkor, amore, ma átmegyünk a sziget túloldalára, Cefalùba, és ott alszunk.
A folytatásban arról lesz szó, hogyan áll mellénk Jupiter Optimus Maximus, sőt, Ops és Concordia is, vagyis hogyan jutunk el a földi paradicsomba, a Villa Di Giorgiba, ahol a tökéletességet tapasztaltam meg. És persze lesz szó a szicíliaiakról – főleg a mafiusuról, aki a szicíliai nyelvben elegáns, öntudatos, hódító férfit jelent.
Madártávlatból az Etna
A szirakúzai dóm
Fotók: TORMA CSABA
(Folytatjuk)
