MAGYARI SÁRA útinaplójának második része, a tökéletes szállással, Keresztapa emlékekkel, kendőlobogással, temetői kitérővel.
Cefalùnál maradtunk. Képeslapokra illő kis tengerparti város Szicília északi részén, kb. 70 km-re Palermótól. Az egyik legkedveltebb üdülőhely a szigeten. Romantikája, hogy közvetlenül a tengerparton fekszik, fölé magasodik egy hatalmas szikla, a La Rocca, óvárosa tele van szűk, macskaköves utcákkal. Egyszerre romantikus, élénk, pezsdítően szép. Az egyik látványossága a normann katedrális, a Duomo di Cefalù, mely a világörökség része, híres bizánci mozaikokkal. Hosszú, finom homokos strandját biztonsággal őrzi a szikla, ahonnan fantasztikus a kilátás. És ebben az álomszerű városkában találtuk meg Villa Di Giorgit. A tökéletes szállást. Soha ilyen helyen még nem jártam! Ízlésesen elegáns, csendes, tele virágokkal, zsúfolt könyvespolcokkal. A legszebb szobát kaptuk, az erkélyről paradicsomi kilátással, és olyan reggelivel, hogy kétfelé állt tőle a fülem. A recepciós vérbeli vendégfogadós: mosoly, empátia, segítőkészség. Hét nyelven beszél, udvarias. Nyílt tekintetű nő, akinek szeme-szája visszavár. Megöleljük egymást többször, mert megvan benne is az az igazi női erő, amivel jobbá teszi a világot.
A cefalùi este is mesés: bóklászás a szűk utcákon, naplemente a parton, pizzázás egy kisvendéglő teraszán bámulászva a tömeget. Szürkületkor szicíliai szenvedélyes szócsata szempontokról! Majd nagybeszélgetés az erkélyen, és női fondorlatos üzenet jóval éjfél után, ami könnyes kacagásba torkollik, mely felszabadító.
Reggeli után továbbindulunk A keresztapa nyomában. Savoca a kultikus film híres szicíliai jeleneteinek egyik helyszíne, de ez a legismertebb. Itt van a nevezetes Bar Vitelli, ahol Michael Corleone találkozik Apollonia apjával, és a templomi esküvő jeleneteit is itt vették fel. Az egész település a kulturális turizmusra épül, mindenből pénzt csinálnak, de a kilátás is pazar. Minden templomba, múzeumba ingyen megyek be a MÚRE-igazolványommal. És titokban megajándékoztam magam egy igazi fekete csipkekendővel. Olyan, amilyen a filmben volt! A hegyi faluba felbaktatni autóval nem semmi. Külön hálásak lettünk, hogy a Fiat elmaradt. Lehet, tolnom kellett volna felfelé, s akkor igazán olaszos kommunikációt folytattam volna az égiekkel.
Az ebédet már az Etna szomszédságában költöttük el. Castelmola alig ezerfős település Messina megyében – eszméletlen kilátással a vulkánra, a hegyekre és a tengerre. Hangulatos utcái, vendéglői megfognak. A lasagna mamma Maria receptje alapján készül. Kis, családi vállalkozás, ahol apu főz, anyu felszolgál, a vitrinbe kitéve a családi fotók. Mindegy, hogy valóság vagy illúzió, a lényeg, hogy telt ház van.
Teli hassal, nevetgélve gurulunk vissza Cataniába a fiatalos szállásunkra. A szűk utcákon néha alig araszolunk az autóval. Lovag hősiesen vezet, én vigyorogva nézelődöm mellette. Az egyik zebrán egy pillanatra megáll velem szemben egy mafiusu (akkor még nem tudtam, hogy van ilyen szó). Egy villogó szemű, széles mosolyú pasas, aki pimaszul megbámult, sőt, bebámult az autóba. Majdnem belepirultam. Na, ez aztán az elegáns, öntudatos, hódító férfi! Lovagom Castor és Pollux együttes védelmező erejével és sajátos humorával kezelte a jelenetet, így elnevettük a dolgot.
A cataniai utolsó délután a tengerparté volt. A muzsikusok eltűntek. Maradt a fesztivál után egy kis latinos hulladék, de nem volt vészes. A part a miénk. Valami evolúciós törvénynek engedve rám jött a gyűjtögetés – természetesen kagylókat szedegettem a parton, miközben a tenger morajlását és a lágy szellő suhogását csak a felszálló repülök hangja szakította meg – úgy ötpercenként.
A már amúgy is zsúfolásig teli kistáskámba most még bele kellett préselni a szicíliai csipkét és a kétmaréknyi narancssárgás kagylót. De befért!
Az utolsó reggel még búcsúzkodtunk a tengertől, és ráértünk lobogtatni. Meg lebegtetni is. Persze, hogy kendőt. Meg a göndör hajamat is. Addig, amíg van. Aztán az utolsó nagy kívánságom is teljesült: temető! Persze az előtörténet, hogy én duruzsolom, mit szeretnék megnézni. Ő úgy tesz, mintha nem hallaná. A bennem élő kutató tudja, hogy ez mit jelent. De a nő csak reménykedik. És mikor ott voltunk, akkor az mindent megért. A zenész lovag egyszer csak átvált filmező-fotózó paladinóba, és az elhunytak tere hatni kezd. Megmutatja az élő várost a halottak arcképén keresztül. A kripták, sírok, szobrok olyan világot tárnak elénk, ahol nemcsak a halálkultuszra találunk utalásokat, hanem megtapasztaljuk, hogy egy közösség hogyan próbál maradandót létre hozni az elmúlással szemben.
A Cimitero Monumentale di CataniaSzicília egyik legnagyobb és legkülönlegesebb temetője, amelyet a 19. század közepén hozták létre. Inkább hasonlít egy szabadtéri múzeumra, mint hagyományos temetőre: tele van díszes síremlékekkel, szobrokkal és mauzóleumokkal. Sok sír valóságos műalkotás: angyalok, oszlopok, családi kripták díszesen sorakoznak. Hangulata egyszerre monumentális és kissé melankolikus, széles sétányai, rendezett parcellái valami fenséges képet mutatnak. Különlegessége, hogy mivel Catania az Etna közelében van, a temető egyes részeit láva is érintette a történelem során, a fekete vulkanikus kő sok síremlékben megjelenik. Nagyszerű zárlata e hely a szicíliai utunknak.
Eszembe jut, milyen érdekes, hogy a római mitológiában Dea Tacita a holtak, a csend és a hallgatás istennője, Nenia Dea pedig a temetés és a gyászolás istennője. Női istenségek! Milyen szép, hogy az elmúlás kapcsán mit hangsúlyoz ez a fajta női princípium.
A reptéren megválunk a fekete táltostól. Szinte hálás vagyok, hogy ezt kaptuk. A becsekkolás után még gyorsan eszem egy kis arancinit meg cartocciatát, hozzá egy ristrettót. Édesség már nem fér, de azért megbámulom őket.
A beszállókapunál összefutunk egy nyugdíjas, alföldi házaspárral. Nagyon tetszenek nekem. Vagy 15 évvel idősebbek nálunk. Szép emberek, akik nem hagyták, hogy a pofonok meglátszanak rajtuk. Állunk sorban, beszélgetünk, nevetgélünk. Előbb az elsőbbégi utasokat engedik. Nem tudom, mennyit fizetnek, de számomra nagyon muris, hogy van, aki képes ilyesmiért többet fizetni. Utánuk mi állunk. Szorgalmasan a másik sávban. Aztán egyszer csak intenek, menjünk. Lovag is, én is egy buszra kerültünk velük – utolsónak szálltunk fel. Így elsőnek szálltunk le – a buszról. Én voltam az első, aki a repülő fedélzetére lépett.
És ahogy ott állok az üres repülő székei között, rájövök: Szicíliából nem lehet igazán hazajönni – legfeljebb csak testileg távozol, a lelked meg ott marad egy szűk utcában, ahol felfelé mászás közben kimondod minden fájdalmad, vagy egy erkélyen, ahol megérzed a lényeget. A szívem gyanúsan túlsúlyos lett, a lelkem pedig légies. Odabújok. Ha valami hiányzik, az nem a csipkekendő vagy a kagyló – hanem az a pimasz, napsütötte életérzés, ami ott még a zebrán is rád kacsint. És mi ebből most sokat hoztunk haza…
Temető Cataniaban
Coppola emlékezete cefalui naplementével
A Cefalù székesegyház, Szicília egyik legismertebb történelmi és építészeti remekműve, az arab-normann építészeti stílus példája, az UNESCO Világörökség része
Fotók: TORMA CSABA
