Szabadpolc

Szilágyi Aladár – Flandriától Ticinón át Lombardiáig

Három európai nagyriportot, útirajznál mélyebb olvasatokat kínál Szilágyi Aladár riportkötete, a szerző belgiumi, svájci és olaszországi barangolásainak lenyomatait.

Móra László – A román kézilabda magyar legendái

A 60-as évek végétől a romániai kézilabda a világ élvonalába került. Ebben az időben több erdélyi magyar sportoló is a válogatottban játszott, a legsikeresebb a háromszor a világ legjobbjának választott, nemrég elhunyt Birtalan István volt. Róla és társairól szól Móra László kötete.

Tóth Ágnes – Kocsmamesék

A Körös-parti kocsmában mindig teltház van. Ha bepillantunk az ivó ablakán, láthatjuk a törzsvendégeket, akiket összekovácsolt a sors, meg az ital. Hús-vér emberek Tóth Ágnes hősei, igaz és lehetséges történetekben.

Mozog Nagy Imre – Jár a baka, jár

Mozog Nagy Imre – egy albisi születésű egykori postamester– memoárja a Trianon előtti és utáni Nagyvárad hiteles, szemléletes, szellemes, regényes ábrázolása, megható és lebilincselő olvasmány.