Felhőfoszlányok – diákantológia

Az elmúlt hétvégén ünnepelte alapítása tizedik évfordulóját a jelenleg Lakatos-Fleisz Katalin vezette Sugárút kulturális folyóirat Szatmárnémetiben. Ez alkalommal mutatták be a Szamos Diákirodalmi Kör kezdeményezésére napvilágot látott antológiát is, melyben – Besenyődi Judit szerkesztésében – partiumi és erdélyi középiskolás diákok és egyetemi hallgatók versei és prózai művei szerepelnek. A Felhőfoszlányok című kötetbe a Holnap Kulturális Egyesület közreműködésével tíz nagyváradi, Bihar megyei fiatal versei is bekerültek, ezért a közeli hetekben a könyvet Nagyváradon is bemutatjuk.
A hétvégi programsorozatban szerepelt még a szatmári Petőfi-szobor megkoszorúzása, kirándulás Erdődre, továbbá egy kerekasztal beszélgetés Ifjúsági irodalom ma, avagy mi van a padon és mi a pad alatt? címmel, az elhangzottak a Szamos folyóiratban jelennek majd meg.

Képünkön: Lakatos Artúr, Szűcs László, Besenyődi Judit és Elek György a Szatmár megyei Hagyományőrző Forrásközpontban

Megosztom:
Facebook