Rólunk

A Holnap Kulturális Egyesület oldala

A Holnap Kulturális Egyesület (HKE) 2015-ben alakult Nagyváradon, a kilencvenes évek elején alapított Nagyváradi Ady Társaság (NAT) szellemi utódjaként, a NAT tevékenysége folytatójaként.

A HKE alaptevékenységei közé a folyóirat- és könyvkiadás, valamint a kulturális rendezvényszervezés tartozik. Társszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, a HolnapFeszt társművészeti fesztiválnak, 2021 márciusától pedig a Kortárs klasszikusaink irodalomtörténeti sorozatnak. Rendszeresek a HKE programjai a Festum Varadinumon, illetve a kiadó jelenléte a nagyobb erdélyi könyvvásárokon.

Gondozásában – 2020 óta Holnap Könyvek Kiadó jelzéssel – eddig több mint százhúsz cím jelent meg, köztük olyan jelentős művek, mint a Nagyvárad Krónikája, a háromkötetes, első teljes Ady Endre életrajz Péter I. Zoltántól, és többek között a Karácsony Benő életműsorozat, illetve Kinde Annamária, Szilágyi Aladár, Gittai István, Fábián Sándor művei. 2021 márciusától a HKE alapítója az Újvárad irodalmi-kulturális-művészeti folyóiratnak.

Célunk, hogy Nagyvárad kulturális, irodalmi élete gazdag és színes legyen, a holnapos hagyományokra és a kortárs értékekre egyaránt támaszkodva. A könyvkiadás terén hangsúlyt helyezünk a tehetséggondozásra, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar tanszékével közös, 2014-ben indított Tabéry Géza novellapályázat fődíjasainak minden évben felajánlja a kiadó első önálló kötet kiadását. Ugyancsak a tehetséggondozást szolgálta a két alkalommal megjelent Élő Várad antológia. A kiadó fontosnak tartja a román-magyar irodalom közötti kapcsolat megszilárdítását, mint ahogy azt a fordítóműhelyek és az Újvárad folyóiratban megjelenő Párbeszéd/Dialog rovat is alátámasztja. A HKE kiadójának kínálata gazdag helytörténeti művekben, míg a képzőművészeti tárgyú kiadványai közül kiemelkedik a nagybányai Véső Ágoston munkásságát bemutató album.

Oldalunkon megvásárolhatók a Holnap Könyvek Kiadó régebbi és legújabb kötetei, előfizethető az Újvárad folyóirat print és online változata, továbbá híreket olvashatnak programjainkról. A Szabad polc rovatban ingyenesen elérhetővé tesszük korábbi, kereskedelmi forgalomban már nem kapható köteteinket.

A HKE állandó szakmai partnerei: Partiumi Keresztény Egyetem, Szigligeti Színház, Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Partium Ház, Lector kiadó, Bunyitay Könyvtár, Szamos folyóirat, Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum, Léda Alapítvány, Könyv Barátai Hálózat, Méliusz Juhász Péter Könyvtár.

A kiadó munkatársai: Simon Judit elnök, Szűcs László főszerkesztő, Kemenes Henriette felelős szerkesztő, Laza Erika ügyvezető, Ilyés Gabriella kiadói munkatárs.

Elérhetőségeink:

Holnap Kulturális Egyesület / Asociația Culturală Holnap
Oradea, str. Nicolae Titulescu nr. 1.

Tel: 0771 652 005 / 0745282178 / 0725944956
E-mail: [email protected], [email protected]

Adószám: RO34356348

Banca Transilvania
Swift kód: BTRLRO22
Bankszámlaszám:
Ron – RO39BTRLRONCRT0291922201
Eur – RO86BTRLEURCRT0291922201
Huf – RO02BTRLHUFCRT0291922201