Szilágyi Enikő Jászai-díjas, érdemes színművész estje a Léda-Házban

A kolozsvári születésű Szilágyi Enikő, Jászai-díjas, érdemes művész a nyolcvanas évek erdélyi színjátszásának egyik legnagyobb sztárja. Tizenhét mozifilmben játszott jelentős szerepet, 1993 és 1997 között tagja volt a debreceni Csokonai Színház társulatának, francia sanzonestjét mai napig nagy sikerrel játssza Párizsban. 2017-ben a Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma „Művészet és Irodalom Lovagrend” kitüntetésben részesítette. Jelenleg a Budapesti Operettszínház tagja.

A magyar, román és francia színpadokon is nagy sikert aratott művésznő szeptember 17-én, szerdán 18 órától a nagyváradi Léda Házban mutatja be Ez már feltámadás című műsorát. Szőcs Géza Kossuth-díjas költő szerkesztésében Ady Endre, Kós Károly, Márai Sándor, Farkas Árpád, Karinthy Frigyes, Farkas Wellmann Éva, Szentimrei Jenő, Szőcs Géza írásai szólalnak meg.
Szilágyi Enikő így vallott előadóestjéről: „Ez rekviem, felkiáltójel és örömóda egyben. Rekviem a halottjainkért, felkiáltójel a tévedéseinkért és örömóda, hogy vagyunk.”
Az előadás után sikeres életpályájáról Szűcs László beszélget a művésznővel, majd a Parlando című könyvét és A kolozsvári sétatér című hangoskönyvét dedikálja.
A rendezvény a Léda Alapítvány és a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Ingyenes belépőjegyek kaphatók korlátozott számban a Léda-házban, naponta 9-14 óra között, és az RMDSZ székhelyén.

Megosztom:
Facebook