Kampányra hangolva

Simon Judit jegyzete a közelgő választásokaról.

A Libertatea lapban jelent meg az Mentsük meg Romániát Szövetség (USR)
rendelésére készült telefonos közvéleménykutatás eredménye, a rohamosan
közeledő választásokkal kapcsolatban. Ami azt illeti, én Churchill úrral értek
egyet, aki azt mondta, csak annak a statisztikának hisz, amit ő hamisított, de
ebben a felmérésben lehet valami igazságmag. Ugyanis, az USR még az általa
kért és – gondolom – fizetett kérdezz-felekben sem ért el számottevő helyezést.
Az elnökjelöltek között a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezére, jelenlegi
kormányfő Marcel Ciolacu és a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) nem
túl képzett, de nagyotmondó, nyíltan Európa-ellenes, oroszbarát elnöke szerezte
meg az első, illetve második helyet. Őket követi a magát függetlennek mondó,
volt szocdem vezető, a NATO főtitkárhelyettesi beosztásából hazatért Mircea
Geoana, és csak a negyedik helyet szerezné meg Elena Lasconi, az USR
jelöltje. (Más kérdés, hogy a nemzeti liberálisok tábornoka, volt
miniszterelnök, Nicolae Ciuca csupán a hatodik a listán.)
Simionról majdnem azt írtam, hogy felülmúlhatatlan, de ez csúsztatás lenne,
mert van, aki felülmúlja: Diana Ivanovici Sosoaca, európai parlamenti
képviselő, az S.O.S Románia párt elnöke. A harsány asszonyságot az
alkotmánybíróság kizárta az államelnökségért folyó versenyből. Zajlik a vita,
hogy jogosan vagy jogtalanul, én nem tudom, nem vagyok jogtudós, de
amilyen idegengyűlölő, antiszemita és uszító szövegei vannak a közösségi
médiában, ahogy az Európai Uniót csépeli, és oroszbarátságával kérkedik,
hajlok azt hinni, hogy jogosan. A Tik-tok-on sztárinfluenszerré előlépett
hölgyemény, aki oltásellenességével, trágár kirohanásaival, világösszeesküvési
elméleteivel szerzett magának népszerűséget, legújabban azt állítja, hogy
hárommillió (nem elírás, ennyit mond) izraeli készül Romániába költözni, hogy
aztán átvegyék az ország irányítását. Csak miheztartás végett: az említett
ország lakosságának a száma 9 millió 842 ezer fő.
Az alkotmánybíróság döntése nyomán néhány elemző és kommentelők hada
vélte úgy, hogy az S.O.S szavazói az elnökük előbbi pártjának vezérére,
Simionra voksolnak, és ezzel oda jutunk, hogy önként és dalolva pecsételünk a
PSD jelöltjének nevére, mint hajdanán Iliescuéra, amikor Vadim Tudorral
került szembe a második fordulóban.
Csakhogy ez messzemenően nem biztos. A már említett, határozott asszony
ráparancsolt a híveire, nehogy a volt párttársára, az „áruló” Simionra
szavazzanak, mert az nem csak az ország bánja majd, hanem ők is,
személyesen, mármint a hívek. Azt is kezdeményezte, hogy az őt követő lelkes

tömegek százezres sorokat alkossanak a szavazókörzetek előtt, hogy mások ne
férjenek az urnákhoz, majd a szavazólapra rajzoljanak egy négyszöget, írják be
az ő nevét, és arra pecsételjenek. Szóval ők ketten, szívből utálják egymást, és
ennek hangot is adnak.
A két koalíciós társ, a szocdem Ciolacu és a nemzeti liberális Ciuca sem
kebelbarátok, de azért, mint a tapasztalat mutatja, képesek együttműködni, ha
muszáj. Most persze kígyót-békát kiáltanak egymásra, végül is kampány van,
de a szükség nagy úr, lévén, hogy Geoana is képben van. Az is előfordulhat,
hogy a jelenlegi és volt szocdem elnök között kell választani.
Az államfőválasztás első fordulójának napja, november 24. rohamosan
közeledik és a kedves népnek dönteni kell, hogy Nyugat vagy Kelet felé
szeretne menni az elkövetkező években. Amúgy a törvényhozási
választásoknak is ez a tétje.
Kedves nép, van egy rossz hírem: neked kell döntened, mert sem az EU, sem a
NATO nem teszi meg helyetted. Moszkva szívesen megtenné, de azt nem
érdemes hagyni.
Ismét Churchillre hivatkozom: a demokrácia drága és macerás, de eddig nem
találtak ki jobbat. Mást viszont kitaláltak – mondom én -, de tapasztalataim
szerint az sokkal rosszabb.

Megosztom:
Facebook