
Simon Judit jegyzete a közelgő választásokaról.
A Libertatea lapban jelent meg az Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) rendelésére készült telefonos közvéleménykutatás eredménye, a rohamosan közeledő választásokkal kapcsolatban. Ami azt illeti, én Churchill úrral értek egyet, aki azt mondta, csak annak a statisztikának hisz, amit ő hamisított, de
ebben a felmérésben lehet valami igazságmag. Ugyanis, az USR még az általa kért és – gondolom – fizetett kérdezz-felekben sem ért el számottevő helyezést. Az elnökjelöltek között a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezére, jelenlegi kormányfő Marcel Ciolacu és a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) nem
túl képzett, de nagyotmondó, nyíltan Európa-ellenes, oroszbarát elnöke szerezte meg az első, illetve második helyet. Őket követi a magát függetlennek mondó, volt szocdem vezető, a NATO főtitkárhelyettesi beosztásából hazatért Mircea Geoana, és csak a negyedik helyet szerezné meg Elena Lasconi, az USR
jelöltje. (Más kérdés, hogy a nemzeti liberálisok tábornoka, volt miniszterelnök, Nicolae Ciuca csupán a hatodik a listán.) Simionról majdnem azt írtam, hogy felülmúlhatatlan, de ez csúsztatás lenne,
mert van, aki felülmúlja: Diana Ivanovici Sosoaca, európai parlamenti képviselő, az S.O.S Románia párt elnöke. A harsány asszonyságot az alkotmánybíróság kizárta az államelnökségért folyó versenyből. Zajlik a vita, hogy jogosan vagy jogtalanul, én nem tudom, nem vagyok jogtudós, de amilyen idegengyűlölő, antiszemita és uszító szövegei vannak a közösségi médiában, ahogy az Európai Uniót csépeli, és oroszbarátságával kérkedik, hajlok azt hinni, hogy jogosan. A Tik-tok-on sztárinfluenszerré előlépett
hölgyemény, aki oltásellenességével, trágár kirohanásaival, világösszeesküvési elméleteivel szerzett magának népszerűséget, legújabban azt állítja, hogy hárommillió (nem elírás, ennyit mond) izraeli készül Romániába költözni, hogy aztán átvegyék az ország irányítását. Csak miheztartás végett: az említett ország lakosságának a száma 9 millió 842 ezer fő.
Az alkotmánybíróság döntése nyomán néhány elemző és kommentelők hada vélte úgy, hogy az S.O.S szavazói az elnökük előbbi pártjának vezérére, Simionra voksolnak, és ezzel oda jutunk, hogy önként és dalolva pecsételünk a PSD jelöltjének nevére, mint hajdanán Iliescuéra, amikor Vadim Tudorral
került szembe a második fordulóban.
Csakhogy ez messzemenően nem biztos. A már említett, határozott asszony ráparancsolt a híveire, nehogy a volt párttársára, az „áruló” Simionra szavazzanak, mert az nem csak az ország bánja majd, hanem ők is, személyesen, mármint a hívek. Azt is kezdeményezte, hogy az őt követő lelkes tömegek százezres sorokat alkossanak a szavazókörzetek előtt, hogy mások ne férjenek az urnákhoz, majd a szavazólapra rajzoljanak egy négyszöget, írják be az ő nevét, és arra pecsételjenek. Szóval ők ketten, szívből utálják egymást, és ennek hangot is adnak.
A két koalíciós társ, a szocdem Ciolacu és a nemzeti liberális Ciuca sem kebelbarátok, de azért, mint a tapasztalat mutatja, képesek együttműködni, ha muszáj. Most persze kígyót-békát kiáltanak egymásra, végül is kampány van, de a szükség nagy úr, lévén, hogy Geoana is képben van. Az is előfordulhat,
hogy a jelenlegi és volt szocdem elnök között kell választani. Az államfőválasztás első fordulójának napja, november 24. rohamosan közeledik és a kedves népnek dönteni kell, hogy Nyugat vagy Kelet felé
szeretne menni az elkövetkező években. Amúgy a törvényhozási választásoknak is ez a tétje.
Kedves nép, van egy rossz hírem: neked kell döntened, mert sem az EU, sem a NATO nem teszi meg helyetted. Moszkva szívesen megtenné, de azt nem érdemes hagyni.
Ismét Churchillre hivatkozom: a demokrácia drága és macerás, de eddig nem találtak ki jobbat. Mást viszont kitaláltak – mondom én -, de tapasztalataim szerint az sokkal rosszabb.