Miklós Jutka-dalok a kultúrtérben

Tizenkilenc éves volt a Berettyóújfaluban 140 éve, 1884. szeptember 7-én született Miliczer Júlia, amikor szülővárosában a régi helyére felépült az új zsinagóga. Ekkor, 1903-ban már első kötete kiadására készül (Singer-Wolfner 1904) a későbbi költő, fotográfus, akinek Váradra költöző családja nem csupán lakhelyet, hanem nevet is vált, belügyminiszteri engedéllyel lesz Miklós a vezetéknevük, az ifjú poéta pedig Júliából Judit, Jutka.
A néhány éve példás igényességgel felújított, szemléletesen, a város zsidó múltját hitelesen bemutató kiállítási anyagot (ahol külön sarkot kapott az ugyancsak itt született Konrád György) a látogatónak kínáló, igazi kultúrtérré varázsolt zsinagógában (amely továbbra is alkalmas istentiszteleteket megtartására) emlékeztek hétfőn délután a leghosszabb ideig, s legtovább élt holnaposra (91 évesen hunyt el 1976 februárjában Franciaországban). A Garabuczi Máté, Kocsis Csaba, Pető István és Szászné Ökrös Beáta által előadott pódiumműsorban megzenésített versek hangzottak el, köztük most először hallott dalok, Miklós Jutka művei mellett Ady, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, továbbá Kinde Annamária és Sántha Attila költeményei közben a Szól a kakas már című népdal feldolgozása is.
A Miklós Jutka pályaképét bemutató összekötő szöveg forrása Szilágyi Aladár tanulmánya volt, mely 2019-ben sorozatban jelent meg a Biharország havilapban. Az egy órás előadás, ahogy a helyszín is, méltó emlékezés volt az egyetlen holnapos költőnőre. Reméljük, nem volt egyszeri alkalom Az én hazám című előadás. Az viszont biztos, hogy a Berettyó Kulturális Központ által működtetett Zsinagóga kultúrtér mint kiállítási helyszín koncert nélkül is megér egy látogatást, hetente keddtől vasárnapig 9-19, téli időszakban keddtől péntekig 8-16 óra között (további részletek: zsinagogakulturter.hu).
A kultúrtér mellé épült kávézó is hangulatos hely, nekünk az előadás előtt egy eszlet flódnit, illetve maceszlisztből készült tortát is volt szerencsénk megkóstolni. Köszönjük a szíves fogadtatást Kállai Irénnek, a központ vezetőjének és munkatársainak.

Szűcs László

Megosztom:
Facebook