Ratkó-díjas lett Korpa Tamás

Korpa Tamást költői és irodalomkritikusi tevékenységét Ratkó József-díjjal ismerték el. A kitüntetést Nyíregyházán adták át Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban, ahol a házigazdák nevében Babosi László a Móricz igazgatóhelyettese köszöntötte a vendégeket. A kitüntetett munkásságát Jánosi Zoltán irodalomtörténész, az MMA művészeteleméleti tagozatának vezetője méltatta.

A Ratkó József-díj annak a rendhagyó szellemi kezdeményezésnek, rádiós irodalmi folyóiratnak a „folytatása”, amely 1983. novemberében indult és 1995-ben szűnt meg a Nyíregyházi Rádióban. A minden hónap utolsó vasárnapján jelentkező Hangsúly negyvenperces fórumot teremtett a helyi, az országos, illetve a határon túli irodalmi életnek. A civil kezdeményezésre létrehozott Ratkó József-díjat 1993-ban adták át először. A néhai neves rádiós, Antall István azt vallotta, azért hívták életre ezt a díjat, hogy az ország keleti feléhez kötődő, de alkotásaikkal a provincializmus fölé emelkedő, európai értékeket teremtő alkotókat jutalmazzák. 2006-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés megteremtette a Ratkó József-díj működésének anyagi feltételeit és azóta a megye rangos irodalmi-művészeti díjaként kerül átadásra.

Az idei kitüntetett, Korpa Tamás munkásságát Jánosi Zoltán irodalomtörténész, az MMA rendes tagja méltatta. Elmondta: a kitüntetettről köztudott, hogy két évtized óta publikál a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban határon innen és túl. A szépirodalmi mellett kritikusi tevékenysége is jelentős.

Korpa Tamás 1987-ben született Szendrőben, a Bódva-völgyben. Gérecz Attila- és Sziveri János-díjas költő, irodalomszervező, kritikus, 2017 és 2020 között a Fiatal Írók Szövetsége társelnöke, 2014 és 2017, valamint 2020 és 2023 között belföldi kapcsolatokért és szervezetépítésért felelős elnökségi tagja volt. Egyetemi tanulmányait (BA, MA, PhD) a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében, valamint a Bécsi Egyetemen végezte 2006 és 2015 között.  2012-ben a marosvásárhelyi Látó folyóirat Nívódíjában, 2014-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjban részesült.  2020-ban megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíját. Jánosi Zoltán felelevenítette az első találkozását és az ezt követő közös munkát a szendrői fiatalemberrel, aki 2006-ban elismert pályatársaival megalapította az Új Hegyvidék című irodalmi periodikát, amelynek 2010-es megszűnéséig főmunkatársa volt. „Fiatalsága és bátorsága is meglepett, az az erő, mellyel a Szendrőben kiadandó lap szerkesztői, írói sorába a kor jelentős szépíróit, irodalomtörténészeit tudta bevonni.” A lap fővédnökei Gál Sándor és Serfőző Simon voltak. Később olyan konferenciák szervezése fűződött Korpa Tamás nevéhez, mint A magyar falu poétikái (2016), az „Árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok (2017), az Élőlánc – Fiatal vajdasági irodalom és a délszláv háború (2018), a Házsongárd-légió – Kolozsvár-dialógusok 2. (2019), A magyar alföld poétikái (2022) és a FISZ tizennégy alkalomból álló versszimpózium-sorozata. A határon túli és vidéki Magyarország híve, Kolozsvár emlékezetpolitikájának elhivatott kutatója.

Jánosi Zoltán a díjazott Házsongárd live című kötetéből idézett verseket – Indiánok; A személyazonosság ellenőrzése; Kopp-kopp –, amelyek a modern líra eszközeivel mutatnak rá az erdélyi magyarság nyelvi-öntudati veszélyeztetettségének több vonására a diktatúrában és általában a hatalmi működésben. Az MMA rendes tagja laudációját azzal zárta, hogy Korpa Tamás eddigi munkássága bizonyítja egyértelmű kötődését a Ratkó-életműhöz és a díjra való föltétlen alkalmasságát, értékrendjét.

A díjat Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke adta át Korpa Tamásnak, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársának, aki a debreceni intézmény irodalmi nagyrendezvényeinek kurátoraként is dolgozik. Az ünnepélyes díjátadót követően dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár beszélgetett a díjazottal pályájáról és irodalmi munkásságáról.

Szöveg és kép: Kocsis Csaba/MMA Debreceni Regionális Műhely

Megosztom:
Facebook