az emlékezés méltósága vagy a felejtés közönye
avagy van-e helye Heyman Éva naplójának a nagyváradi középiskolai oktatásban?
mottó: „»A múlt csak példa legyen.» A jelenben helytállásunkon fordul meg a jövőnk. S a helytállás sikeréért nem utolsó sorban a magyar nevelő, a magyar iskola felelős!” [1]
Ami benne van ebben a címben és amiről szeretnék is beszélni:
– a kórkép (diagnózis),
– a választás (méltóság vagy közöny),
– a történelmi tét (mihez kezdünk az emlékezéssel),
– és az a hangütés, amivel beszélni lehet vád nélkül, siránkozás nélkül, fölény nélkül.
De röviden és csak inkább tőmondatokban, hogy ha igény lesz rá, megnézzük a filmeket!
De hogy milyen legyek?
– egyszerre személyes és kollektív,
– fájdalomból szóljak, de nem haragból,
– tanúsággal és nem tanulságként és akkor talán van esély arra, hogy a szó nem beég, hanem továbbég.
Mert minden, ami működik, valaminek a rovására működik. Ez nem cinizmus, hanem felelősség.
És a beleélés etikája az, hogy ezt tudomásul veszem, sőt: figyelek rá, hogy másoknak mit jelent.
Mi a nemzeti mozgás indoka vagy tárgya? Vagy mikor válik a nemzet önmaga börtönévé vagy archívumává?
De miből lesz egy nyitott beszéd? Nem emlék, hanem jelenlét.
Nem elbeszélés, nem kiszólás, nem beszólás.
De hogy lehet ezt a lelki alkotmány szintjén tartani? Nemcsak a felszínén!
Mert mi vagyunk a jövő, az ami a múltból megvalósult, a válasz.
És a válasz nem hasonlat, hanem reflexió.
Mert mi vagyunk a jövője annak, ami 81 évvel ezelőtt történt.
És mi vagyunk a múltja azoknak, akik 81 év után ránk fognak emlékezni.
De kik vagyunk mi a mában?
A világ nem ilyen egytényezős, csak a múltból tekintve van ez a leegyszerűsítő kényszerképzetünk, hogy csak egyféleképpen történhetett minden. De ma sem csak egyféleképpen történnek a dolgok, a mi életünk sem.
Mert minden, ami működik, valaminek a rovására működik. És hogyan lehet erről úgy beszélni, hogy ne legyen sem vád, sem siránkozás, sem tanító fölény?
Mert nincs semmi, ami örökre mozgásban tartható befektetés, áldozat, energia, mások felé egy a nemzetnél nagyobb entitás felé fordulás nélkül.
Más népek felé. Egyetemes értékek felé. Vagy az idő felé, ami túléli őt.
Minket.
A kurzus neve, amit kijártam, vagy nem is tudom, hogyan mondjuk ezt magyarul: Történetírás, kiránduláspedagógia és holokauszt emlékhelyek (az ott írt záródolgozatom rövid összefoglalója ennek az írásnak a végén olvasható).
Az egyik kötelező olvasmány Timothy Snyder könyve volt a Fekete föld – A holokauszt: Múlt és fenyegető jövő. Ebben számomra az Auschwitz-paradoxon fogalmának bevezetése volt a legemlékezetesebb.
Itt állok tehát most valahol az emlékezés méltósága és a felejtés közönye között.
A város magába zárja az időt: minden emlékező dátummal –mágikus topográfia: a térképpontok megbontásával– ezek a dátumpontok a város egy-egy naplóoldalává válnak, ahol az irodalom nem emlékmű, hanem az emlékező test.
A holokauszt-emlékezet irodalma is itt van a mi városunk Nagyvárad időponttérképén: dátumok, testek, hallgatások és az emlékezés emberi szükséglete formájában.
Itt van egy Nagyváradon született könyv formájában. Két címen is ismerhetjük: Heyman Éva „naplóját”.
Zsolt Ágnes, Éva lányom vagy Heyman Éva A piros bicikli címmel jelent meg. Benne Éva és Nagyvárad 1944. február 13-tól május 30-ig tartó napjait ismerhetjük meg.
Azt gondolom, ezt a könyvet bele kellene építeni a nagyváradi középiskolások tanrendjébe.
Az én ötletem, hogy a diákok ugyanígy vezessenek naplót, miután elolvasták a Heyman Évájét.
Hédi Fanni, aki az amszterdami Anne Frank múzeumban dolgozik, egy másik strukturát javasol: különböző témákat kivonatolni Éva naplójából és azok megírását feladatul kiadni. A diákokat valamilyen módon díjazni!
Szerencsére a könyv románul is megvan (van németül is, angolul is)!
Románul már amúgy is van egy Heyman Éva intézet: CENTRUL DE CERCETARE A ISTORIEI EVREILOR „EVA HEYMAN” (a Nagyváradi Egyetemen). Azonban egy egyoldalas blogon kívül ott semmi nem történik.
Van még a Körösvidéki múzeum (Muzeul Țării Crișurilor Oradea – Complex Muzeal) ahol Diana Iancu szokott megemlékezéseket tartani Heyman Éva születésnapján, illetve május 23-án megszervezték Az emlékzés menetét a Zsinagógától a Heyman Éva szoborig. Aminek persze nagyon örülök!
Vannak még a botlatókövek (amik nincsenek). Meg a ház, ahol lakott (ami nincs megjelölve). Meg számtalan más ötlet is. Vagy csak egy olyan egyszerű dolog, hogy legyen egy polc a nagyváradi könyvtárban a nagyváradi zsidó írók műveiből. Románul is. Ami pedig nincs meg, legyenek lefordítva!
Ha még élünk, 2031-ben emlékezhetünk Heyman Évára születésének 100. évfordulóján. Addig még öt teljes évünk van, hogy ebből az ötletből együtt egy működtethető projektet szervezzünk.
A múlt csak példa legyen. A jelenben helytállásunkon fordul meg a jövőnk. S a helytállás sikeréért nem utolsósorban a romániai magyar nevelő, iskola is felelős!
Véleményeteket, ötleteiteket kíváncsian és szeretettel várom!
Amit én még ajánlok ebbe az ötéves tervünkbe: Kunt Gergely Egy kamasznapló két olvasata címmel írt egy nagyon szép dolgozatot!
És itt van két film:
Senkiföldje Írta és rendezte: Jeles András, 101 perc, 1993
35.50-40. perc: élni szeretnék-patika
1.08-14. perc: bicikli-apja-kutya
és az Eva stories Írta és rendezte: Mati Kochavi és Maya Kochavi, 2019
Pista: https://www.youtube.com/watch?v=u7bdWyKjCfw&list=PLfjNo0cSagQ6U_gZOnTRQ_SGzo2wEq6cu&index=12
A gettóban: https://www.youtube.com/watch?v=q6cmnb3rAvk&list=PLfjNo0cSagQ6U_gZOnTRQ_SGzo2wEq6cu&index=19
Az ehhez kapcsolódó Facebook oldalon olyan fényképeket is találtam Éváról és családjáról, amikre különben nem sok esélyem lett volna! És ebben az instagram filmben az Ágnes (anyát) játszó színésznő: Ostorházi Bernadett!
De egyik filmet sem Nagyváradon rögzítik! Jeles filmjét Észtországban az instást pedig Ukrajnában, Lviv-ban (magyarul Ilyvó vagy Lemberg is) forgatják.
Zsidók Svédországban és Magyarországon -vázlatos áttekintés-
| 1775. III. Gusztáv király úgy dönt, hogy külföldiek letelepedhetnek Marstrandon. Ez a sziget 1775 és 1794 között úgynevezett szabadkikötő volt. | 1781. II. József császár-ben kiadott türelmi rendelete a zsidók a szabad királyi városokba is beköltözhetnek. Engedélyezte a zsidók számára az addig általában tiltott tevékenységeket: a földvásárlást, földművelést és iparűzést. |
| 1780. megalakult a zsidó gyülekezet Göteborgban, tehát 245 éve. Stockholmban idén már a 250. évfordulót ünneplik. | 1839–40 az országgyűlés a zsidó vallás recipitálását és híveinek emancipációját (jogegyenlőségét) sürgette; polgári jogokba való beleszólására, valamint a zsidó vallás bevetté nyilvánítására. A király azonban elutasította és új javaslatot tett, melyet a zsidó küldöttségek kifejezett kívánságára Pozsonyban a rendek elfogadtak. |
| 1782. vezették be a zsidószabályozásokat, ami nagyjából arról intézkedett, milyen munkákat vállalhatnak a zsidók az országban. | 1849. július 28. a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását: a zsidók izraelita vallású magyar állampolgárok lettek |
| 1838. ezt királyi rendelettel hatályon kívül helyezték és a zsidókat Mózes-hitű svédként ismerik el | 1867. a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló törvény |
| 1854. szabaddá vált az országon belüli költözés, letelepedés | XX. század eleji ellen- meg forradalmak, numerus clausus-törvény, majd a 4 zsidó-törvény |
| 1863. legalizálják a zsidók és keresztények közötti házasságot | 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború. |
| 1870. magasabb kormányzati pozíciókat is betölthetnek és választójogot kapnak a parlamentben. | 1944. április-május-június zsidók deportálása |
| A II. VH alatt és után is több hullámban is érkeznek még zsidók az országba. | 1944. február 13. – május 30. Heyman Éva „naplója” Zsolt Ágnes, Éva lányom vagy A piros bicikli címmel jelent meg Kilenc koffer – Zsolt Béla |
| 2000. A jiddis nyelvet kisebbségi nyelvként ismerik el | 1993. bemutatták Jeles András Senkiföldje c. filmjét |
„Az élet ház – az élet szolgálatában”
összefoglaló Sall László dolgozatáról
A dolgozat egy különleges oktatási javaslatot mutat be: miként lehet a göteborgi zsidó közösség múltját és jelenét méltó módon megismertetni a város diákjaival, hogy ezáltal erősödjön a demokratikus tudatosság és az identitások közötti elfogadás.
A szerző, aki nem tanár, de elkötelezett állampolgárként gondolkodik, egy olyan „közeli exkurziót” tervez, amely a Göteborgs Högre Samskola és a közeli régi zsidó temető, a Beit HaChaim (Élet Háza) között zajlana. A projekt célja, hogy a tanulók történelmi ismereteik bővítésén túl személyes kapcsolatba kerüljenek a város sokszínű múltjával. A temetőben eltemetett jeles személyiségek – köztük a Samskola alapítóinak támogatói – örökségének megismerése révén a fiatalok újraértelmezhetik a svéd-zsidó történelem helyét saját közösségükben.
A dolgozat hangsúlyozza: a zsidók nemcsak túlélők, hanem alakítói is voltak Göteborg gazdasági, kulturális és társadalmi életének. A temető egyfajta történelmi térként működik, ahol a diákok megélhetik a múlt és a jelen közötti kapcsolatot. A látogatások QR-kódos videóanyagokkal, évfordulók megemlékezéseivel és interdiszciplináris tananyagokkal is kiegészíthetők.
A szerző elutasítja az antiszemitizmus univerzalizáló, elmosó narratíváit, és hangsúlyozza: a zsidó közösség jelenléte és hozzájárulása a svéd társadalomhoz konkrét és méltó elismerést igényel. A pedagógiai alapelv a „tanulás cselekvés által” (Learning by Doing), amely a Holokauszt tanításának (TLH) elveivel kapcsolódik össze. Az oktatás célja nem csupán a múlt ismerete, hanem olyan állampolgárok nevelése, akik felelősséget éreznek egymásért – különösen azokért, akik „másként” élnek, hisznek vagy emlékeznek.
A dolgozat reflektív része őszintén foglalkozik azzal is, vajon a projekt valóban segíti-e a zsidó közösséget, vagy – szándéka ellenére – újra láthatóvá és sebezhetővé teszi őket. A szerző ugyanakkor vállalja az aktív részvétel felelősségét, és hisz benne, hogy a tudás, a tisztelet és az együttérzés révén jobbá lehet tenni a közös jövőt.
Zárásként a szerző felveti: ha a temető mint tér mégsem lenne megfelelő, akkor alternatív helyszínek (mint például a szomszédos park vagy más zsidó kötődésű városi épületek) is szóba jöhetnek. A cél változatlan: a diákok még azelőtt találkozzanak a zsidósággal – mint a város kulturális örökségének részével –, mielőtt bármilyen antiszemita sztereotípia elérhetné őket.
(A göteborgi egyetemre írt dolgozatom összefoglalója az ingyenes chat GPT segítségével készült 2025.05.22.)
És zárásként álljon itt e:
Felhívás nagyváradi iskolák és pedagógusok számára!
Heyman Éva naplója egy tizenhárom éves nagyváradi lány 1944-es életét örökíti meg. A könyv, amely magyarul, románul, angolul és németül is olvasható, fontos történeti és emberi dokumentum.
Javasolom, hogy a nagyváradi középiskolákban a tanulók ismerkedjenek meg a naplóval, majd írjanak saját gondolataikból naplórészleteket, vagy dolgozzanak fel kiemelt témákat.
A legjobb munkákat díjazzuk.
A cél, hogy 2031-re, Heyman Éva születésének századik évfordulójára egy működő iskolai emlékprogram jöhessen létre Nagyváradon.
Ötleteiteket, javaslataitokat 2025.10.12.-ig a
[email protected]
címre várom!
Göteborg 2025.05.22./Nagyvárad 2025.06.05.
[1] az idézet Kisfaludy Károly (1788-1830): Mohács című verséből való.
az egész részlet a Magyar iskola 1942-ben címet viselő előszóból való, amit valószínűleg Dr. S E R B U ADOLF, A MISKOLCI IZR, TANITÓNŐKÉPZŐ-INTÉZET, LEÁNYLICEUM ÉS POLGÁRI LEÁNYISKOLA igazgatója írt.
