Karcok címmel indítunk sorozatot a Holnap.ro oldal blogfelületén, heti rendszerességgel olvashatják Schönberg Éva jegyzeteit.
A minap összefutok egy régi ismerőssel, szóba elegyedünk, s amikor unokájára terelődik a szó, elkeseredetten kifakad:
– Danika? Köszönöm, jól van, csak egy dolog szomorít el engem. Nem szeret olvasni. Pedig a mi családunkban hagyománya van az olvasásnak. Több száz kötetes könyvtárunk van, a lányomat is a könyv szeretetére neveltem, és nézze meg… ezt a gyereket sehogy sem tudom rávenni, hogy elolvasson legalább egy kalandregényt. Mi régen faltuk a Vernéket, meg az indiántörténeteket, de ő… egész nap csak a mobilját nyomogatja, döfködi, pötyögteti. Legalább focizna kicsit kint a szabad levegőn.
Behúzott nyakkal hallgatok, mert én is sokat netezek…
Néhány nap múlva aztán Danikával találkozom, s mivel van néhány szabad percem, hát vele is szót váltok:
– Mi újság nálatok?
– Köszönöm, jól vagyunk, csak az utóbbi időben rettentően sok türelem kell a nagyihoz!
– Mit nem hallok!
– Kapott egy új telefont, azóta netezni tanítom.
– Nocsak…
– Amióta rábukkantunk egy gyermekkori barátnőjére, aki Kanadában él, a fejébe vette, hogy felkutatja az összes régi osztálytársát. És tessék elképzelni, amióta tud már egy-két dolgot, vigyázni kell, nehogy hülyeségeket csináljon a neten. Pár napja egy rakat családi képet küldött át egy idegennek, akiről azt hitte, hogy a Hollandiába férjhez ment kolléganője. A Temu-ról is rendelt már edénykészletet. Akaratán kívül, persze, mert csak nyomogatott mindenféle gombot. Nemrég pedig egy álprofillal kezdett el csetelni, mert élvezte, hogy válaszolgat neki. Még a végén összeszed nekem egy etióp nagypapát! Bárcsak olvasgatna, mint régen…
