Magyar zsidó szövegek visszahódítása nyilvános felolvasás által

1944 tavaszán, a gettósítás heteiben a Nagyvárad napilap két alkalommal is közölte a „magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában” kiadott kormányrendelet mellékletét.
A rendelet kimondta: „Zsidó szerző írói művét többszörösíteni, közzétenni és forgalomba hozni nem szabad.”
A hivatalos lap pedig közzétette azoknak a szerzőknek a névsorát, „akiknek műveit a rendelet értelmében a közforgalomból ki kell vonni.”
Ezek a listák nem pusztán adminisztratív mellékletek voltak: egy kultúra eltörlésének előszobái. A könyvek betiltása, elkobzása és megsemmisítése a magyar nyelvű zsidó irodalom ellen irányult — ellenük, akik magyarul írtak, magyar olvasóközönségnek, a magyar kultúra részeként.

E két 1944-es lista okán és az írók emlékére szervezzük meg az eseményt.
Hetényi Zsuzsa kezdeményezése a nagyváradi MaIZsiK közreműködésével.
2026. június 13. szombat, 18.00 óra, Nagyvárad, Léda-ház kultúrtérben, str. Republicii 59.
Közreműködnek:
Balogh Andrea, Barabás Hunor, Fried Noémi, Hetényi Zsuzsa, Meleg Vilmos, Rézműves Robert, Simon Judit, Szűcs László
valamint videofelvételről Molnár Enikő és Tasnády-Sáhy Noémi.
Szerkesztette: Neota Sall.

A felolvasáson elhangzik két olyan szerző műve is, akinek könyve már a MaIZsiK polcán van, két támogatónk Rácz István és Schill Beáta jóvoltából. Köszönjük!

Megosztom:
Facebook