Karcok címmel indítottunk sorozatot a Holnap.ro oldal blogfelületén, heti rendszerességgel olvashatják Schönberg Éva személyes hangulatú jegyzeteit.
Felújítják az épületet ahol dolgozom. A munkások hetek óta fúrnak, faragnak, kalapálnak, porolnak, csöveket, ablakot cserélnek, néha véletlenül átvágnak egy-egy kábelt a falban vagy a járda alatt. Kiásták a rózsatöveket, megszüntették a zöldövezetet, helyette fekete kockalapokat raktak le, csak úgy szívja magába az augusztusi forróságot. Szép lesz az, csak meg kell szokni… Hétfőn jönnek a tetőácsok is. 40 fokos kánikulában.
Miután kicserélték és bekötötték a légfűtéses berendezést is az irodában, mi nők,
hozzáfogunk takarítani. Izzadtak, nyűgösek, feszültek vagyunk, hetek óta nyeljük a port, tűrjük a zajt, de azért serényen sepregetünk, felmosunk, nedves ronggyal törölgetjük a bútorokat, nyomtatót, billentyűzetet, papírokat. A székeket is leporoljuk.
És ekkor bejön egy kőműves szólni a kolléganőmnek, hogy vigye arrébb a parkolóból a kocsiját, mert útban van. Nem tud beállni a járólapokat szállító teherautó.
– Jó, megyek elhúzom a kocsit – válaszolja morcosan a kollégina, én pedig elképzelem őt, amint a negyven fokos hőségben kötéllel elhúzza a kocsiját. Mint a volgai hajóvontatók. Ej, uhnyem! Szóvá is teszem.
És ekkor kirobban belőlünk a nevetés. Hahotázunk, kacagunk, röhögünk, de annyira, hogy a koszos portörlővel törölgetjük a könnyes szemünket. Halálra vinnyogjuk magunkat a semmin.
Nincs mese, ideje kivenni a szabadságot…
