MAGYARI SÁRA ezúttal Spanyolországból jelentkezik útirajz-sorozattal. A második epizódban arról számol be, hogy Gijon tengerpartján, egy parkolóban lehetett tanúja a teljes, gyűrűs napfogyatkozásnak.
A spanyol utunkról való beszámoló hosszabb lesz a szokottnál, mert az utazási előkészületek és az emberekről szóló beszámoló között, az idén volt egy napfogyatkozás is. Teljes méghozzá! Don csillagász azt mondta, ez ritka jelenség, tehát Spanyolországba megyünk kukkolni az eget, és közben nyaralunk is. Én mintha már láttam volna ilyet, talán 1999 augusztusában, legalábbis a speciális napszemüvegre emlékszem. De olyan, hogy odautazzak, ahol gyűrűs napfogyatkozás van, olyan még nem volt.
A távcsőről, montúráról, fényképezőgépről már írtam, most maga az élmény jön. A donnak vannak olyan alkalmazásai a telefonján, amelyek sok mindent tudnak az ég dolgairól, például megmutatta, mely országokban, milyen sávon lesz látható az égi jelenség. Előre tudtuk, hol lesz felhős az ég, hol nem. Szóval a főhadiszállás Gijón volt, ahol én nyaraltam, úszkáltam – onnan mentünk napfogyatkozást nézni, amikor meg ő nyaralt és fotózott.
Magamban eldöntöttem: minden erőmmel azon leszek, hogy aznap, augusztus 12-én ne buzeráljam, ez legyen az ő napja. Előre felkészített: kb. 3 órát utazunk oda, 3-at vissza. Meg fogja keresni a legjobb helyett. Ott várni, sőt, várcsikálni fogunk. Én el is képzeltem, hogyan lesz: elautózunk egy mezőre, ahol nagyon meleg lesz és csend. Vittem fürdőruhát, naptejet, körömlakkot. Sajnos az olvasnivaló könyvemet itthon hagytam, de erős napsütésben amúgy sem tudok olvasni, max telefonról. Előző este, rendes asszonyhoz méltón, csináltam szendvicseket, beszereztem gyümölcsöt, édességet, sok vizet – hogy legyen az egész napos útra.
Láttam lelki szemeim előtt, ahogyan én elnyúlok a napon, szép barnára sülök, hallgatom a hispán tücskök kasztanyettás ciripelését, festegetem a körmeimet. A csillagász beszereli a teleszkópját, kémleli az eget. Idilli csönd lesz. Néha kedvesen szólunk egymáshoz. Majd jön a csodás élmény.
A valóságban természetesen másképp történt. Valóban utaztunk vagy 3 órát. Útközben az autópályán láttunk egy parkolót. A don mondta, ez nagyon jó kis parkoló, innen jól lehet látni, de azért tovább mentünk a kijelölt célig. Gyönyörű romos templomhoz, árnyékos ligethez értünk – ahol sok teleszkóp sorakozott, még több autó, és őrök irányították, hova parkolhatunk. Ez a helyszín nem jött be. De útközben még láttunk egy dombot, ahol csak kevés teleszkóp sorakozott, még kevesebb autóval. Gondoltuk, oda visszamegyünk. Úgy is lett. Közben ott is termett egy kis útlezárás és őr. Elővettem minden címemet, rangomat, igazolványomat, de így sem engedtek fel, mert privát esemény volt. No, fene!
Tény, hogy Spanyolország okosan kihasználta a napfogyatkozás turisztikai lehetőségeit, és meg is szervezte azt. Aznap útlezárások voltak, elterelések, őrök biztosították a civilizált parkolást, rendőrök jöttek-mentek mindenfele.
Mi pedig visszamentünk az autópálya melletti parkolóba. Kicsit már izzadtan, fáradtan a 36 fokos melegben, de teli reménnyel. Az utolsó jó helyre parkoltunk a korlát mellé – nagyszerű rálátással a Napra. Mellettünk egy angol öregúr volt, aki már egy nappal hamarabb érkezett, ott is aludt. Míg a csillagász szerelte a cuccot, addig én elindultam felfedező útra a parkolóban. Német, holland, lengyel, angol és sok spanyol rendszámú autót láttam. Teljes családokat, székkel, asztallal és persze távcsövekkel. Az otthonról hozott kekszemmel próbáltam ismerkedni. Mike, az angol úr, kedves volt. Kaptam tőle egy szemüveget, amivel kémlelhettem én is az eget. Jól jött, mert a miénk itthon maradt. Nagyon markáns tekintetű, szép szál férfi volt – vagy húsz évvel idősebb nálam. Nagyon jó zenét hallgatott, és egyedül volt. Próbáltam kitalálni: vajon miért?! Mellettünk transzvesztita férfi – a feleségével, vagy valami hasonlójával. Az úr rózsaszín szoknyában szaladgált és parókában. Érdekes jelenség volt. Bevallom, elgondolkodtam azon, vajon mennyire kellene szeretnem a férjem ahhoz, hogy elviseljem rózsaszín szoknyásan az oldalamon?! Mellettük egy lengyel pár kisgyerekkel.
Az elképzelt csendből nyelvi kavalkád lett, a napozásból izzadás, a körömfestegetésből kekszkínálás, ismerkedés. A zöld mindenes kendőm, ami hol ruha, hol turbán, hol napozólepedő, most sötétítő lett az autóra. Az egyetlen kolbásznyi árnyék az autó tövében volt. Ott hűsöltünk az autósszőnyegen, az aszfalton.
Minden készen állt: távcső beállítva, fényképezőgép rászerelve. Don csillagász izgatottan tett-vett, én csodálkozva láttam, száznál is több autó állt körülöttünk, rengeteg emberrel, akik halkan kacarászva állítgatták a távcsöveket.
Mire megkezdődött a napfogyatkozás, egy rendőrautó is csatlakozott hozzánk. Odamerészkedtem, s megkérdeztem, kérik-e a szemüvegem. Mert ha már én ajándékba kaptam, gondoltam, a biztos urak is örvendjenek neki, de nem kérték, már volt sajátjuk.
Szép lassan araszolt a Hold a Nap elé. Közben itthonról hívtak: mikor kezdődik már? Merre nézzenek? Mi mit látunk? Ők mit látnak? Még közben: én az emberekre gondoltam, ahol a Nap a férfi, a Hold a nő szimbóluma. Eszembe jutott, mit is jelent a holdfogyatkozás és mit a Nap eltakarása – a viselkedés szempontjából.
Alig másfél perc volt a nagy esemény. Mikor a Hold eltakarta a Napot, az emberek megtapsolták. Úrrá lett egy erős váu-érzés a tömegen. S abban a rövidke időben valami nagyon fontos történt. Két ember között. Sok ember között. A fent és a lent között. A Nap és a Hol között. Egyesülés. Gyűrűs napfogyatkozás volt. A Nap külső széle látható maradt, és egy fényes, ragyogó tűzgyűrűt láthattunk a sötét holdkorong körül. Csoda? Teljesség? Természetesség? S mikor a Nap ismét előbújt, a parkolóban az emberek üdvrivalgásba törtek ki, és ismét tapsoltak. Milyen egyszerűek vagyunk, mi, emberek?! Milyen természetes dolgoknak tudunk örülni?! Milyen jó volt ott, együtt!
Semmi nem úgy történt, ahogyan én azt elképzeltem, de az a forró nap, az üldögélés az autó árnyékában egy spanyol parkolóban, sok-sok emberrel közösen, s mégis csak mi ketten – meghatározó élmény számomra. Vannak különleges, nagy pillanatok az életünkben. Csak néha többet kell rá várni, és messzebbre kell érte menni – mint, ahogyan azt eredetileg képzeltük…
(Folytatjuk)
Szerk megj. Nem kell sokat várni a következő, Európában is látható teljes napfogyatkozásra, 2027. augusztus 2-án ugyancsak Spanyolországban, Hispánia déli részein figyelhető meg a teljes napfogyatkozás. Aki a leghosszabb ideig, közel 6 percig látható maximum tanúja szeretne lenni, annak az egyiptomi Luxorba kell majd utaznia. Úgyhogy, hajrá Sára, hajrá, Don csillagász!
